Látomás

Ma is – ahogy mostanában mindennap – egy órával korábban keltem, hogy imádkozzam, és az orgonámon játszva hangosan dicsérjem az Urat. És csak ezután indultam munkába.

Egy Budapest melletti kisvárosban lakom, távolsági busszal járok be fővárosi munkahelyemre. Ahogy leültem az egyik ülésre, hallottam egy hangot amely azt mondta: „az én népem keveset imádkozik”. Szétnéztem, hogy ki szólt, de senkit nem láttam, aki velem akart volna beszélni. Ekkor behunytam a szemem, mert arra gondoltam, hátha az Úr akar valamit mondani. Így is volt, mert a hang folytatta: „imádkozzatok minden emberért, mert én azért jöttem, hogy életetek legyen. És nem örülök a meghaló halálának, hanem hogy megtérjen és éljen”.

Share
Read more

A megmenekülés útja

A megmenekülés útja

A Biblia szerint „szívből hiszünk az igazságra, és szájjal teszünk vallást az üdvösségre”. Tehát ha szívből mondtad, és hiszed is, amit mondtál, akkor – azt mondja Isten Igéje -, átkerültél a sötétség, az ördög hatalmából Isten országába. A státuszod megváltozott, ezután már nem csupán Isten teremtménye, hanem szeretett gyermeke lettél (János evangélium első fejezete), egy megigazult ember, aki nem önnön jócselekedetei, vagy becsületessége miatt, hanem Jézus kiontott vérén át mehet bármikor a kegyelem királyi trónja elé

Share
Read more



UA-6786688