Nyilván kíváncsi vagy rá, hogy miért ezt a nevet kapta a honlap? "Ó, ez csak amolyan költői túlzás." "Nyilván ezt Isten sem egészen így gondolta!" "Ezt másképp kell érteni!" Sokan vélekednek így. De lássuk be: Isten nem szokott mást mondani, mint amit gondol. Amit mond, az úgy van! Akkor is, ha most éppen mást látunk. De jól tudjuk, a hit sohasem a látható tartományban mozog, hiszen a hit Isten Igéjén és igéretein nyugszik, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Sőt, a remélt dolgok valósága. Vagyis: a MINDENNEK egyedül a te hited szab határt! Röviden magunkról: Orbánné K. Anikó üzletasszony vagyok. Férjemmel, Tiborral – aki a cég motorja – együtt dolgozunk saját cégünkben. Mindketten újjászületett keresztények vagyunk, a férjem 19, jómagam 16 éve. A Hit Gyülekezetbe járunk, és Jézussal éljük a mindennapjainkat, még az üzleti életben is – néha bukdácsolva, néha a hegy tetején a szikrázó napfényben, de mindig Jézusban bízva. Ő pedig kisegít minket minden nehézségből, minden bajból. És végül mindig kiderül, (ahogy ezt Isten meg is mondta) hogy mindent a mi javunkra fordított! Még azt is, hogy 1992-ben szarkómás sejteket diagnosztizáltak a nyakamon. Mert azóta nem csak hiszem, de TUDOM, hogy Ő nem változott: ma is gyógyít! (Ennek rövid történetét itt olvashatod.) Az Úr iránti szeretetünk jele ez a web oldal, amely részben évek óta gyűlő, publikált és még publikálatlan saját írásainkat (próza, vers, elmélkedés, igemagyarázat) tartalmazza, részben friss fordításokat, valamint olyan, weben megjelent és átvett anyagokat, amelyekkel teljes mértékben egyetértünk – az Ige tükrében. És tapasztaltuk valóságos működésüket az életünkben. Van még egy érdekesség ezen a honlapon: szeretett Édesanyám 18 éves igetanulmányozásának eredménye: az ún. magyar bővített Biblia, illetve annak még csak egyes részei, amely a hazai fordítások "összegyúrása" és görög eredetivel való kiegészítése révén keletkezett, és rendkívül izgalmas olvasmány – átértékelhetsz néhány sablonos keresztény beidegződést. A Kijelentések és más oldalakon is olvashatók elgondolkoztató és bátorító írásai. Szívből kívánjuk, hogy a te életedben is változást hozzanak ezek az írások! S akik még nem ismerik a megváltó Királyt, Jézust, és a Vele való csodálatos életet, melyet az Ő minden értelmet felülmúló szeretete aranyoz be – készek legyenek dönteni Mellette. Hangsúlyozom: nem egy vallásos lappal szeretnénk gyarapítani az amúgy bőséges kínálatot. Abból van elég! Egy hiteles, bibliai alapokon álló, a szunyókáló hitet felébresztő tartalommal teli honlapot szeretnénk működtetni. Ki kell törnünk a sablonokból - arra van szükség, hogy Isten élete áradjon! Érdemes regisztrálni! Regisztrált tagként hetente hírlevélben kapsz egy szellemi "immunerősítőt": rövid hit-erősítő írást, tanítást vagy buzdítást, videoklipet, dicséretet. Az Archívumban pedig böngészhetsz immár több év "terméséből". Bekapcsolódhatsz a Mindenlehetséges-imacsoportba, hitünket összekapcsolva járulunk a Király Trónja elé mindennap, hogy alkalmas időben való segítséget és kegyelmet találjunk. Szívesen fogadunk minden bizonyságot, véleményt, gondolatot, és írást is. Regisztrálás után olvashatod a kiemelten exkluzív írásokat, melyekből jelenleg négy van, ezekre könnyen rátalálsz. Ezek az írások segítenek hit által "túlélni" a nehéz időket, másképp: élni – túl a láthatókon. Segítenek abban, hogy győzni tudj, amelynek előfeltétele, hogy SOHA NE ADD FEL! Tehát: szeretettel várunk vissza mindenkit!

KÖSZÖNJÜK!
Gratulálok és örvendek, hogy léteznek ilyen emberek, testvérek, akik megtesznek mindent annak érdekében, hogy Isten országa növekedjen! Isten áldjon Benneteket gazdagon!!